2014-ben láthattuk, hogy nem csak az illiberális demokráciáról elmélkedő magyar miniszterelnök, hanem mások sem elégedettek a demokrácia hagyományos formájával. Egész Európában, de a világ más pontjain is jellemző, hogy a klasszikus demokráciákban elő emberek egyre kevésbé bíznak a különböző – többnyire valóban a liberális mozgalmak vívmányaként megjelent – eszmékben, értékekben, demokratikus ákombákomokban. A mérsékelt politikusok élénken szidják Orbánt és a hozzá hasonló, bonyolult kérdésekre egyszerű válaszokat adó populistákat, – mint Nigel Farage vagy Marie Le Pen – ugyanakkor tény, hogy a demokráciák vezetői nem bizonyították, hogy elbírnak a kihívásokkal. Mára fontos kérdéssé vált, hogy van-e bármilyen gyakorlati haszna a „szabadság, egyenlőség, testvériség” eszméjének. Amennyiben nem sikerül pozitív választ találni, Magyarországhoz hasonlóan máshol is meg fognak kérdőjeleződni az olyan vívmányok, mint a fékek és ellensúlyok rendszere, a szabad piac vagy a sajtó szabadsága.
Magyarországon a nyitott kérdésekre az utcákon megjelenő tüntetők nem kellőképpen homogén csoportja igyekszik alternatívát kínálni, sikertelenül. A jelenlétük mindenesetre optikailag is egyértelműsíti, hogy a Fidesz bajban van, az elégedetlenség és a szavazóik lemorzsolódása nem csak néma statisztikai adat. Már nem tűnik értelmetlen témaválasztásnak, hogy vajon 2015 elhozhatja-e a jelenlegi kormány bukását.
A jövőbe látni képtelenség, de a múlt hasonlóságaival érdemes párhuzamot vonni. Orbán Viktort mostanában Putyin politikájának követőjeként tartják számon, ugyanakkor a magyar miniszterelnök nem csak tőle meríthetett ihletet. Silvio Berlusconi és a Forza Italia párt ideológiája és módszerei Orbán Viktor és Fidesz nézeteivel és eszközeivel állíthatók párhuzamba. Hasonlóságot jelentenek többek között a sorozatos korrupciós botrányok, a különutas politika, vagy éppen Berlusconi barátkozása Putyinnal. Mindezek az olasz kormány bukásához vezettek.
Mivel Orbán Viktor köztudottan baráti viszonyt ápol Berlusconival, – legutóbb idén októberben találkoztak a volt olasz miniszterelnök arcorei villájában – minden bizonnyal értesül az olaszországi eseményekről. Tisztában kell legyen azzal, hogy a Forza Italia és koalíciós partnere, a radikális jobboldali Lega Nord 2011-es bukása óta Olaszország már a harmadik miniszterelnökét fogyasztja, a gazdasága nem képes növekedni és alig van magasabb szinten, mint az euró 1999-es bevezetésének idején. A „Hajrá Olaszország” csúfosan elbukott és a párt tagjainak peres ügyein kívül csak a bizonytalanságot és a káoszt hagyta maga után.
Orbánnak mindennek tudatában rendelkeznie kellene egy megfelelő forgatókönyvvel a hasonló vereség elkerülésére, ugyanakkor legutóbbi, laboratóriumi körülmények között (felvételről, kellemetlen kérdésektől mentesen) adott interjújában a korrupciós vádakat komolytalan fedőtörténetnek, az internetadó kérdését a riporter egyetértése mellett félreértésnek, a tüntetéseket pedig – kerülve a párttársai és a kormányközeli sajtó által alkalmazott, bértüntetőkről szóló retorikát – az általa is kivívott magyarországi demokrácia bizonyítékaként feltüntetve, személyes sikernek nevezte. Mindezek alapján nem feltételezhetjük, hogy a miniszterelnök tökéletesen tisztában van szorult helyzetével.
A populista pártok növekvő népszerűségéből levonható az a következtetés, hogy az emberek gondolkodását megváltoztatni minden bizonnyal képtelenség. A tömegek csak addig hajlandók figyelembe venni nehezen értelmezhető eszméket, amíg ki vannak fizetve. Bármilyen anomália esetén felszínre kerül a düh és a kirekesztés, mivel az emberek eredendően illiberálisok. Mindezzel a hagyományos (liberális) demokráciák nem tudnak mit kezdeni. 2015-ben szükséges lesz választ találni annak érdekében, hogy Magyarország ne jusson Olaszország sorsára, illetőleg ne alakulhasson ki további országokban is autokratikus és kleptokrata rezsim. A válaszokat pedig nem lesz elegendő csupán szép tanulmányokba és precíz jogszabályokba foglalni.
