A Célpont ifjú titánjai, bő két hetes hezitálást követően állást foglaltak nemzeti gecikérdésben és benyújtották felmondásukat eddigi kenyéradó gazdájuknak, a magyar áll… elnézést, a HírTV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak. Ahogy az a tech-generáció fiataljaitól elvárható, Losonczi Kata, Kunfalvi Nóra, Bohár Dániel és Kisberk Szabolcs, Mulder és Scully ügynökök illiberális megfelelői, videóüzenetben adták a jónép tudtára, hogy mostantól nem Simicska Lajos és barátai fogják átutalni számukra a tényfeltárás ellentételezéseként járó közpénzt.
Mi csak reméljük, a Célpont bátor és szorgos csapata ugyanakkor valószínűleg már tudja, hogy a munkát az átszerveződő közmédia valamelyik csatornáján folytathatja. Amennyiben ez megvalósul, a jövőben sem kell tartanunk a nyugat fertőzött emlőjéből táplálkozó balliberális média álhíreitől, hiszen nincs az a sunyi MSZP-s, akit hőseink rejtett kamerája ne lenne képes lebuktatni.
Aki esetleg nem tudná, a Célpont című műsor – melynek képi megjelenítéséhez leginkább az Ideglelés című, 1999-es found footage thrillerből merítettek ihletet – forradalmi újítást hozott a tényfeltáró riportkészítés világába.
A tényeknek csak az a része kerül feltárásra, ami a nemzet érdekében áll.
Várady Zsolt, liberális lázadó és iwiw alapító sötét múltjáról („kábítószerrel visszaélés miatt indult korábban büntetőeljárás a kormányellenes tüntetések egyik szónoka ellen”) végre úgy értesülhettünk, hogy nem homályosították el tudatunkat a csak az álszent magyarázkodók által hangsúlyozott, lényegtelen információk („Várady ellen 2003-ban, 11 évvel ezelőtt azért indult eljárás, mert 0,19 gramm ágvégződést találtak nála a Margitszigeten, aminek kábítószer tartalma Várady szerint a csekély mennyiség felső határának töredéke”).
A tényekből levont következetések bizonyítják a riportercsapat kivételes szakmai felkészültségét.
A Célpont stábjának Szúcs községben forgatott riportfilmje a tényfeltáró műsorkészítés iskolapéldája. A tényfeltárás lényege ugyanis nem más, mint a mindenki számára nyilvánvaló tények mögött meghúzódó, rejtett információk bemutatása. A tényfeltáráshoz nem értő, átlagos riporter nyilvánvalóan a 400 fős heves megyei falucska 22%-os mértékű munkanélküliségi rátájának okait mutatná be. Ehhez képes a Célpont példátlan szemfülességgel a Norvég Civil Támogatási Alap maffiájának pályázatán elnyert 3 millió forint, parképítésnek álcázott elsikkasztásának megdöbbentő történetére hívta fel a figyelmet. Páratlan az a zsenialitás, ahogy a nyomor színfalai mögött meglátták a nemzet sorsát valóban befolyásoló folyamatokat. Hozzáértésüket jellemzi, hogy felhívják a figyelmet a munkahelyteremtés fontosságára és felteszik a kínzó kérdést: hány munkahelyet lehetett volna teremteni 3 millióból? Bár már szinte halljuk is a nem unortodox közgazdászok ostoba károgását, hogy egy munkahely megteremtéséhez is jóval több pénzre lenne szükség, illetőleg a munkahelyteremtés nem a civil szerveztek feladata, hanem az államé, szerencsére a Célpontban nem kerülnek bemutatásra ilyen nevetséges és avítt gondolatok.
A tökéletes műsornál is van jobb.
Mivel biztosak vagyunk benne, hogy a Célpont stábja folytathatja a munkát, teszünk egy szerény témajavaslatot. Egy ilyen profi csapatnak nem okozna gondot éjjel bekúszni a NAV pincéjébe, átnyálazni a dokumentumokat és egy röpke hétvége alatt feltárni, hogy Vida Ildikó a világ legtisztességesebb embere. Itt lenne az ideje végre nevetségessé tenni Goodfriend ügynököt. Nem is lehetne annál szebb tényfeltáró riport, mint ami éppen azzal válik jelentőssé, hogy nem kerül elő semmilyen visszaélésre utaló tény. Harcos nemzetvédők, bízunk benne, hogy nem rettentek meg ettől a feladattól sem!